Tudat és Érzelem

Legfőképp azt kell tudni róla, hogy kevés van....de nagyon...

Suliban ugyen nem zsabadidő van, hanem "komoly munka" (by Ofő) és olyankor vagy stikában olvasgatok, vagy sudokut fejtek a pad alatt. És drága tanáraim bevett szokása, hogy "érettségi" és verseny" címszavak alatt benntartartanak. Így nem ritka, hogy 6 - fél7-re vagyok otthon. Akkor pedig tanulhatok, mert ha bekapok valami szar jegyet az én egyetlen szerelmem megfojt. (Nem kell mindent szó szerint venni, meg nem öl....de alapos fejmosást kapok egy 4-esért...)

Ami szabadidőm nem erre megy el, az vagy valami AXN-es sorozat, gyakrabban olvasás, illetve minden nap beszélek Skype-on a párommal. Ezen felül már csak olyanok vannak, mint vacsorázás, fürdés, facebookozás, és a kedvencem: a jóóól megérdemelt alvás...:P

A hétvégéim meg egészen speciálisak. Álltalában szombaton megyek páromhoz és el sem enged vasárnapig... És a közte lévő időt találjátok ki...:P

Ennyit mára...:D

Az emberek azt hiszik, teljesen életképtelen vagyok. Az, hogy 5-ös átlagom van, szerintük együtt jár azzal, hogy a való élethez teljesen hülye vagyok. Attól, hogy köntörfalaznak, én nagyon is értem, miről van szó. Csak az a bőkkenő, hogy vannak elveim, amikből nem engedek. Itt van például az őszinteség és a szókimondás. Leggyakoribb példa:

Van, aki szeretné, ha lovat adnék alá a hülyeségeihez. De mivel "ilyet csak a hülye seggek és buta libák csinálnak" úgy nyugtatják meg a lelküket, hogy a véleményemre kérdeznek. Ilyenkor jön az hogy:

- udvariasan mondom meg, hogy mit gondolok. Ha épp egyetértek vele, akkor örül a fejének. Ha nem, akkor elengedi a füle mellett és elfelejti a beszélgetést.

- drasztikusan őszinte vagyok. Ilyenkor sosem értek egyet, ezért rögtön én leszek a bunkó, meg a tajparaszt. És jön a sértődés. Pedig semmi jog nincs rá. Ő kérdezte...

Pedig szinte egzotikum, ha valakivel nyílt vagyok és őszinte. Ezzel csak azokat tüntetem ki, akiket közel érzek magamhoz. Ha meg vakire pazarlok annyi időt és energiát, hogy a háta mögött beszélek róla, akkor eléggé ellenségemnek érzem ahhoz, hogy a szemébe is belemondjam, hogy baj van a búrájával.

Most komolyan. Én tehetek róla, ha valakinek fáj az igazság?

Darren Shan : Vámpír könyvek

I. Rémségek cirkusza

II. A vámpír inasa

III. A vérszipoly

IV. A vámpírok hegye

V. A halál próbái

VI. A vámpír herceg

VII. A sötétség vadászai

VIII. Az éjszaka szövetségesei

IX. A hajnal gyilkosai

X. A lelkek tava

XI. Az árnyak ura

XII. A végzet fiai

Darren Shan egy nagyszerű író. Ez a sorozata speciel (míly meglepő) vámpírokról szól. És mielőtt a twillight-fanok megörülnek, nem, ezek nem a csillogó-cukivámpírok. Ez egy elég érdekes megvilágításba helyezi a vámpírokat. A történet főhőse egy srác, aki akarata ellenére lett vámpír és kell a Végzet sakkfigurájaként nyűglődnie, és kergetőznie éveken keresztül. Vannak benne visszatérő barátok, halott barátok, bosszút esküvő őrültek, főgonosz, egy fazon, aki a háttérből néha meg-megránt egy-egy szálat, némi vér, na meg némelyik könyvben csaták és párbajok. Összességébe véve tök jó könyvek.

De ha valakinek nem jönnek be a kép nélküli könyvek, akkor rákereshet a képregényverzióra (egészen pontosan mangáról van szó). Igaz, ebben csak a sztori 80-90%-a van benne, de azért így is élvezhető.

Szeretném felhívni a figyelmet rá hogy ez csak az én véleményem. Ha valakinek mégsem tetszik, akkor ez van, nem ér érte megkövezni.

...szégyelljük.

...megbántanánk vele másokat.

...tönkretenné más életét.

...félünk, hogy a barátaink elhagynának miatta.

...csalódást okoznánk vele másnak.

...azzal elismernénk és csalódást okoznánk magunknak.

...megtiltották, hogy beszéljünk róla.

...önzőek és kapzsik vagyunk.

Az emberek világában mindenki elhallgat valamit a másik elől. Egy jó üzleti tippet; hogy ki nem állhatjuk az új mostohaszülűnket; nem tudunk leadni az 50kg feleslegből 30-at; a legjobb barátunk párja miattunk szakított vele...és még sorolhatnám. Pedig ez így nem járja. Csak annak a véleménye és a támogatása számít igazán, és csak az az igazán jó barát, akinek bármit el lehet mondani anélkül, hogy kár érné a barátságot.

Mindenki vonja le szépen a tanulságot.....akinek nem inge, az meg ne vegye magára. ;)

Mindennapjaink egyik legnagyobb kihívása elviselni a többi embert. Ez ismerőseinkre különösen igaz. Sokszor nagyon nehéz megállni, hogy ne verjek le valamelyik kedves kis osztálytársamnak. Kifejezetten irritáló, amikor valamelyik infantilis hülyegyerek miatt megszopatják az osztályt.

Szakmai kihívásaink már kevésbé ilyen gázosak. Mindenki felállít magában egy értékrendet, ami saját képességeihez mérten meghatározza a teljesítményt. Legjobb példa, amikor egy 3-as matekos véletlenül ír egy 5*-ös dolgozatot a Thalesz-tételből. Ezek álltalában mennek ha van valami motivációnk (pl. egy csaj két szép szeme ;)...vagy hogy az ősök ne börtönözzenek be nyáron). Lényeg a lényeg, megoldható, hogy elégedettnek érezzük magunkat.

Az igazán nagy baj az, hogy nem elég, hogy kimerítő, de még idegileg feszültté is tesz. Ezért jó remetének állni. Egyedül lakni az erdőben, és addig aludni, amig meg nem éhezel, kifejezetten idegnyugtató és fizikálisan pihentető...Erről jut eszembe....Éhes vagyok...Szóval mára ennyit...:D

Visszatértem!

Na igen, elég régen nem írtam.......... Hát..történ t pár dolog.......egy kapcsolatom végetért......aztán lett egy új. Ez az a téma, amit egy másik posztban, másik alkalommal esetlek felboncolok, de most nem. A lényeg, hogy annak csúnya vége lett. De nem gáz... ha más nem, megtanultam a leckét. Azóta van egy majd 7 hónapja működő kapcsolatom. Imádom a páromat!<3

Másik fontos esemény: kissé összebalhéztam pár régi "barátommal". Az okok és események kissé kacifántosak....a vége az lett h kiutáltak a kedvenc helyemről. Ez a mai napig marja a májam már csak azért is, mert az először az én kedvenc helyem volt, én voltam ott előbb. De...úgy döntöttem leszarom.....Nem éri meg ezzel foglalkozni, ha nyakamon az érettségi, meg minden egyéb apróság, amiknek a tizedrésze fontosabb annál, mint h valaki csúnyán néz rám. Tanulság: Válogasd meg a barátaidat alaposan: És legyél még alaposabb, ha úgy döntesz, lecseréled....

Ennyit mára..:)

"Isten bottal nem büntet." Hát igen, bottal nem.....de minden mással annál inkább..... Amikor az ember éldegél békében és boldogságban, ami (lássuk be) túl szép, hogy igaz legyen, beüt a mennykő! És ha jön az áldás, akkor bizony csőstül jön... Az iskola és a tanulás amolyan "jéghegy csúcsa" kategóriás dolog (továbbiakban: J kategória). Inkább a személyes része okoz gondot az életnek... Ez főleg akkor jön ki, amikor túl sok van az érzelmekből, vagy teljesen ütik egymást...(ha mind2 egyszerre, hatványozottan rábasztál). Amikor az ilyesmi beáll, az illető azt se tudja hol kezdje a dolgok rendezését. És (Murphy szerűen) rossz helyen kezdi... Nálam ez úgy jött, hogy egy osztálytársammal kegyetlenül összevesztem {így utólag elgondolva olyanok lehettünk kívülről, mint a házasok...XD egy páran ki is röhögtek} és teljesen olyan volt mintha ölremennénk. De hálistennek ez elsimult (nőkkel csak finoman... ki tudja mi van a fejükben). Aztán persze ott van amikor az alany nem tudja eldönteni, hogy kivel hogyan és merre... pláne ha a kivel valójában kikkel...(jó kis szerelmi 3szögek). Az álltalános agyfárasztó dolgokat nem is nézve...

Mi a teendő?

Tedd, amit utdsz, és reméld a legjobbat. Mást nemigen tudok tanácsolni... az ilyesmi mindenkinél szubjektív. Adott témához minden ember máshogy viszonyul...

Összefoglalva: az élet hullámvölgyei kamaszkorban a lehető legrosszabb dolgok... (ú de hülyén jött ez ki...láccik hogy kivagyok..:'P) és mégcsak ellenszere sincs...:S

Hűha! Így visszanézve eég személyesre sikeredett... dehát úgyse olvassa senki (és a legtöbb ember véleményét leszarom), szal jó ez így....... Egyenlőre ennyit...

Gyűlölöm a birka típusú embereket...(sajna a magyarok döntő többsége ilyen). Gondoljatok csak bele...mennek jobbról-balra, balról-jobbra... meglát valamit, megáll lesni... és tele van velük a Mo...(no meg az én hócipőm). És ezzel ma is szembesültem. Tiszta hétfői rutin: félhatkor fel, fürdő szoba, konyha, go suli, túlélés, go haza, szórakozás/pihenés, kaja, fürdő, szundi. Így kellett volna kinéznie. Természetesen nem ez volt (miért lett volna). Kimentem buszhoz (amit egyébként utálok, és amint tehetem, visszatérek a HÉV-hez) mit látok? Nincs ülőhely. A sok vénség birka, aki a Tescoba ment kora reggel nem a tescós busszal ment, hanem a Bp.-i busszal (az kényelmesebb a kényes valaguknak). No nem baj (gondolom én). Tesco után a busz felment M3-as ra (még mindíg sok a matuzsálemi öreg, akik becsukogatták az összes ablakot "hideg van", "huzat van", "meghalunk a hidegben"...stb-alapon) és minekutána tömve volt a busz, álltam végig és még csak meg sem állt sehol (pályán hol állna meg) egyszerűen leesett bennem a véroxigén. Se kép, se hang. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne dőljek el, mint egy flakon üveg... És a 70 utasból 40 birkamód leste a szenvedésem... sőt... volt egy tahó állat, amelyik egyenesen élvezte a műsort (ha kartávolságon belül van tuti orrbaverem).

De ez speciel csak a mai dolog volt... Rövidke életem során szinte naponta lalálkozom ilyenekkel... Bunkók, útban vannak, és még egy csomó baj van velük.

Mi a teendő? Hát nálam épp hangulat-függő. 3 jól bevált módszerem van. Fejhangon elégedetlenkedem, nem épp szalonképesen (ez az alaphangulatomhoz illik). "Könyök előre"/+ időnként káromkodás/ (feldúlt,rosszkedvű). Kikerülöm, mint egy villanypóznát (különösen jókedvű illetve emelkedett hangulatú pillanataimban).

Naggyából ennyit tudok tanácsolni... az ilyen emberekről szóló véleményem pedig (lehet érte kövezni), h "bambuljon az anyja temetésén"...

ENNYI!

Ez a tulajdonságom folyton bajba kever. Mindig mindent tudni akarok és olyan dolgokba ütöm az orrom ami nem tartozik rám (bár ez csak akkor fordul elő, ha rossz passzba vagyok, vagy nem jól veszek le valamit....esetleg aggódom)... Ráadásul amikor béke van akkor is elég egy szó, hogy tudni akarjak valamit. De a tudás hatalom... kétélű fegyver... nem ritkán magamnak ártok vele... Sokszor olyasmi kínoz ami nem is rám vonatkozik (pl.: bonyolult szerelmi 3szög, amiben nem vagyok benne). Az pedig mindennek a tetőpontja, hogy sokszor én vagyok a megbízható, akinek elmondják a dolgokat. Persze, örömmel veszek mindent, illetve adok tanácsot...de minnél többet tudok meg, annál kíváncsibb leszek (megj.: barátom szerint tudásszomj és nem kíváncsiság..:D).

Mit lehet ellene tenni? Én befogom a számat. Van egy pont ahol már megijedek, hogy olyan dologba nyúlok amivel ártok másoknak. A kíváncsiságot megfékezni csak úgy lehet, hogy nem szólsz egy szót se, csak nézel és ha beavatnak akkor onnantól foglalkozhatsz vele... ha nem mondják el, akkor pedig semmi közöd hozzá...

Természetemből (az egyikből) fakadóan ha nem árulnak el valamit, rettentően meg tudok sértődni, és ha haragottartani nem is, de emlékezni azért nagyon sokáig emlékszem mindenre... de ez már egy másik történet...

Szóval röviden: a kíváncsiság egy bizonyos pontig nem rossz... azon túl rettenetesen veszélyes...(ez tapasztalat).

U.i.: ez a poszt kissé talán jobb kedélyű lett mint az előzőek (és talán idétlenebb is)... pillanatnyi hangulat kérdése..:D

Érezte már úgy valamelyikőtök, hogy túlterhelik? Hogy túl sokat várnak tőle? Megfontolandó, mert nem biztos, hogy te tévedsz... Néha úgy érzem, hogy rám nehezedik az élet. Ilyenkor mindig depis leszek...(még ha nem is látszik...) Szerintem még barátaim sem nézik ki belőlem, hogy egymagamban ülök/fekszek és valami búskomor zenét hallgatok... Pedig így van. És ez egy nagyon jó módszer. Amikor valaki feszült, vagy szorong, vagy rosszúl érzi magát, az igenis adja ki magából. Bizonyos mértékben elmés a problémák eltitkolása, (bizonyos mértékben ostobaság). Ha nem akarunk senkit megterhelni a saját bajainkkal, az becsülendő, mert hát valljuk be, mindenkinek vannak saját gondjai. De ha mindent elfojt az ember, az megmérgezi a lalkét és belülről teljesen tönkre fogja tenni... nagyonis hamar. És vannak akik igenis tudni akarják... Nem azért mert nem akarnak a saját bajukkal foglalkozni, nem is azért, hogy hallják, nem csak az ő életük szar... hanem, mert fontos vagy nekik és féltenek.

Még jó hogy nekem is vannak ilyen barátaim... mert a terheket semki sem bírja egyedül...(lásd: a paraszt, a híd és a három doboz meséje...)